Erasmus Portugáliában

 Délelőtt 10-kor felébredtem, s megtudtam, hogy nem indul a kocsi… Szerencsére kiderült, hogy csak az aksi, így apu 1 óra alatt megoldotta a problémát, de azért szép volt erre kelni az elutazásom napján… fél 12-kor elindultunk otthonról. Nagyon rossz volt mindenkitől elbúcsúzni, főleg Évitől… Túléltük a becsekkolást, minden gond nélkül le tudtam adni a táskáimat, pedig mindkettő igencsak túlsúlyos volt J, és már alig vártuk az indulást. A repülőút teljesen jó volt, Anettel nézegettük a portugáliás útikönyvben, hogy hova fogunk elmenni, mit fogunk megnézni. Megérkeztünk Lisszabonba, s végre kibonthattam a csajoktól kapott ajándékot: fotó az egész bandáról, és egy-egy levél Nikitől és Katától, hát mondanom sem kell, hogy volt nagy sírás… Na és itt indult az út rázósabb része, ugyanis kb 40 kiló cuccal el kellett jutni valahogy a koliba. Először is fogtunk egy taxit a reptéren, aki 4 euróval átvágott minket, de úgy voltunk vele, hogy tök mindegy, csak valahogy érjünk oda. A vasúton nagy nehezen megtaláltuk a pénztárat és megvettük a jegyeket, majd jött a vonat is. Szerencsére egy ember segített felrakni a bőröndjeinket, különben nemtom, mi lett volna, mert én az enyémet meg sem bírtam mozdítani. Egyébként, ha már itt tartunk, nem is igaz, hogy a portugálok annyira segítőkészek, vagyis lehet, hogy azok lennének, de mivel senki nem beszél angolul, így nem nagyon tudunk velük mit kezdeni. Na szóval vonattal eljutottunk Santarémbe, jó helyen szálltunk le, és még a gombot is ott nyomtuk meg, ahol az ajtó nyílt. Beültünk egy taxiba és eljutottunk a suliig. Nos, az egy dolog, hogy bent a városban senki nem beszél idegen nyelvet, de az, hogy a suliban sem, az kicsit gáz. Legalább fél óra szerencsétlenkedés után megtudtuk, hogy mégis hova kell mennünk, és megkaptuk a kulcsokat a portástól. A másodikon lakunk, két szobára egymástól, tehát tök közel. És ekkor… kinyitottuk az ajtót…. Hát a világ legbarátságtalanabb szobája fogadott minket, ahogy Anett mondta, kb mint a papok lakosztálya a templomban. Fuh, nagyon kiakadtunk, a koli tök kihalt volt, és még a szobák is olyan nyomasztóak voltak, hogy nem tudtuk, hogy mi lesz itt ennyi ideig… Végül mindketten nekiálltunk kicsit átrendezni a bútorokat, és a körülményekhez képest egy egész emberivé tudtuk varázsolni… Ezek után még egy darabig képeket nézegettünk meg dumcsiztunk, majd alvás.